2017. október 21., szombat - Orsolya

Forrás:

nyomtatás

facebook

facebook

facebook

Megosztás:



Rekordlétszám a balatonkenesei versenyen!

Az idei évben már harmadik alkalommal került megrendezésre a Balatonman Kenese triatlon verseny. Az előző két idényben szeptember közepén csobbanhattak a versenyzők a kompról a vízbe, idén viszont a szervezők felcserélték a két Balatonman rendezvényt, így már júniusban, alig 8 hónappal az előző verseny után triatlonisták özönlötték el a balatonkenesei strandot.

A korábbi sikeres rendezéseknek és valószínűleg a júniusi időpontnak is köszönhetően már két héttel a verseny előtt megteltek a rajtzónák, így összesen 550 versenyző indulhatott el 4 különböző távon. A rövid, fél és iron távon kívül, a haza versenyeken továbbra is egyedülálló módon special távon is lehetett nevezni, ami nagyszerű erőpróba lehetett azoknak, akik az iron távot csak később tervezik teljesíteni, és ki akarták próbálni versenykörülmények között, hogy milyen 180 km-t kerékpározni.

A szombati napon először az iron és a special távra nevezettek kezdték meg a versenyt – így három év után mondhatjuk – a hagyományos kompról történő rajttal, amit a Facebook oldalunkon élőben lehetett nyomon követni. Az időjárással szerencséjük volt az indulóknak, mert bár hőséget jósoltak, ez még mindig kevesebb kellemetlenséget okoz, mint az előző napi szél és eső. Előbbi miatt a tésztaparti idején az úszópályán 1 méteres hullámok voltak, melyeknek köszönhetően a part menti futópályát is gyakran 20-30 cm-es víz öntötte el.

A jóslat bejött, a szombati nap folyamán folyamatosan emelkedett a hőmérséklet, amit a szervezők az előre lehűtött vagy jéggel is megtöltött kulacsokkal próbáltak ellensúlyozni. Miközben a hosszabb távon indulók már több órája rótták a köröket, délben elrajtoltak a rövid és középtávú versenyzők is. Azt, hogy milyen meleg volt, jól szemléltette, hogy – bár a víz hőmérséklete lehetővé tette a használatát – sokan neoprén nélkül vágtak neki a 950 vagy 1900m-es úszásnak.

balatonman-kenese2016

Balatonman Kenese 2016 Eredmények

A rövid távú nevezési listát végignézve két név mindenképpen kitűnt a többi közül, a férfiaknál Hankó Dávid, a hölgyeknél Csomor Erika is ezt a távot választotta. Dávid a középtávú országos bajnokság megnyerése után olaszországban egy szintén 70.3-as versenyen vett rész, ahol PRO kategóriában 10. helyen végzett, ezután érkezett a Balatonman Kenese versenyre, ahol természetesen a győzelem volt a cél. Rövid távon az előzetes esélyeknek megfelelően a férfiaknál Hankó Dávid, a nők közül Csomor Erika szakította át először a célszalagot.

Special távon Malatinszky Zsófi és Kis Gyula nyert, középtávon a férfiaknál Kaufmann Péter, a nőknél Kelemen Nóra győzött.Iron távon pedig Janez Ursic és Balázs Krisztina Eszter állhatott fel a dobogó legfelső fokára.

Összességében elmondható, hogy mindenképpen jó döntés volt a szervezők részéről, hogy megcserélték a két Balatonman triatlon versenyt, így egy majdnem forgalommentes kerékpáros pályát teremtettek, és valószínűleg szeptemberben Balatonfüreden sem lesz akkora tömeg, mint az utóbbi években, ahova természetesen már lehet nevezni, oldalunkon is elérhetőek a legfontosabb információk.

1-es2-es3-as4-es5-ös (1 értékelés, átlagosan 5.00 pont)
Loading...Loading...




Versenynaptár


Tovább a versenynaptárhoz

Ajánló

Maratonman Depo 2017

Téged mi motivál?

Hírlevél feliratkozás

Triokos

Facebook

Partnereink

BSI kistri
Sporthírügynökség Keszthely Triathlon
Balatonman Ironman Budapest
Victory Éremakasztó

Küldd el beszámolódat!

Szavazás

Melyik sportágat űzted a leghamarabb?

Szavazás állása

Loading ... Loading ...

Olvastad már?
További Hírek cikkek (18 / 302)
csomor-erika-triatlon-2016


A múlt hétvégén Olaszországban került megrendezésre a Challenge Velence, ahol ...

X