2017. június 25., vasárnap - Vilmos

Forrás:

nyomtatás

facebook

facebook

facebook

Megosztás:



Rácz Lala: Az alapvető cél mindig a fejlődés

Rácz Lala 2013-ban, az első hosszú távú versenye előtt pár hónappal ismerkedett meg az országúti kerékpárral, ennek ellenére már az első nagyatádi szereplésén is szép időeredménnyel ért célba. Azóta eltelt két év és további két és fél órát javított az idején.  A Bátorfi Agria KTK versenyzőjét kérdeztük a céljairól, a triatlonhoz fűződő kapcsolatáról.

Mit csinálsz, ha nem sportolsz?

A szabadidőm fennmaradó részének állandó kitöltői a család, a barátok, a zenélés és a filmek. Egyébként pedig dolgozom, fagylalt alapanyagokkal kereskedek.

Mi volt az az élmény, ami miatt a triatlon mellett döntöttél? Hogy ismerkedtél meg vele? Sportoltál előtte valamit?

A mozgás mindig része volt az életemnek, hol a karate, hol a jégkorong játszotta a főszerepet, de sokáig csak a barátokkal dorbézolás mozgatott. Aztán az egyetemen egy fejszellőztető esti séta kocogásba csapott át, és évekig nőtt a táv, a tempó. Később még egy futócipőt is beszereztem… :) Félmaraton, majd maraton. Kell még! Mi van, ami hosszabb, keményebb? Hű, ez jól hangzik. Úszni és tekerni is kell? Ja, hogy ez a triatlon?

Hirdetés

Ha jól tudom, Debrecenben élsz, hogyhogy a Bátorfi Agria KTK a csapatod? Mennyivel nehezebb úgy a felkészülés, hogy nem helyben van a csapat? Miért esett rájuk a választásod?

Tavaly több versenyen is terveztem elindulni, ehhez licenszre volt szükség, amihez egyesületre. Egy debreceni cimborához, Hadházi Mátéhoz fordultam, aki ajánlotta a segítségét és a klubját. Ketten is vagyunk „Bátorfiak” a városban: Bana Ricsivel gyakran kooperálunk, jókat edzünk együtt.

Elégedett vagy az idei eredményeiddel? Elérted azt, amit szerettél volna?

Az alapvető cél mindig a fejlődés. Ezt idén maximálisan elértem, összességében elégedett vagyok. Ezen belül persze minden versenyre különböző tervekkel érkezek. Idén például a Budapest Ironman féltáv egyszerűen az élménygyűjtés versenye volt, míg Tiszaújvárosban tisztességgel ki akartam csinálni magam. Ezek sikerültek, de például a nagyatádi 10 órán belüli célidőt el kellett engednem futás közben, amit nehéz volt megemészteni, majd fél órát forogtam rajta… :)

racz-lajos-triatlon2

Kik azok az emberek, akiket kiemelnél, ha támogatásról, segítségről, edzésről van szó?

Első körben egyértelműen a családomat kell megemlítenem, akik támogatása nélkül nehéz lenne. A párom például sokszor kísér biciklin, mikor ”hosszút” futok, és kevés lelkesebb egyéni frissítőállomás van a nagyatádi pálya szélén, mint az enyém. Német Karcsi bácsi futóedzőnek, és csapatának is sokat köszönhetek. A már említett élvonalbeli triatléta, Hadházi Máté rengeteget segít a felkészülésben, és a versenyeken. Ha kerékpárszerviz, „MyBike” Ákosra mindig számíthatok, és szerencsére folytathatnám a sort a megannyi edzőtárssal.

Mire vagy a legbüszkébb?

Büszkeségre adhat okot a „hosszú” út, amit bejártam az elmúlt három év alatt. 2013-ban, az első nagyatádi hosszú távú verseny előtt 5 hónappal nem tudtam egyben 50 métert leúszni, és országúti kerékpárt az év áprilisában láttam először. Videókból tanultam úszni, laptop előtt elliptikus tréneren lépdelve Herr Gyula, Zakariás Géza és Kindl Gábor szavait ittam magamba. Majd idén, két és fél évvel később, két és fél órával korábban értem célba, 10 óra 31 perc alatt, a 44. helyen.

racz-lajos-triatlon3

Kérdezz-felelek

Közép vagy hosszútáv? Hosszútáv

Tikkasztó hőség vagy szél? Tikkasztó hőség

Futás vagy bringa? Futás

Neoprénben vagy nélküle? Nélküle

Víz vagy iso? Iso

Hogyan regenerálódsz?

Általában munka közben. ;)

Melyik sportágban vagy a legerősebb?

Úgy érzem, hasonló szinten vagyok mindháromban.

Mivel motiválod magad a hosszú, téli edzéseken?

A hosszú, „meditatív” edzéseket szeretem, így hozzáadott motivációra nincs szükség. Viszont az oxigénhiányba vezető rövidebb szettek előtt mentálisan is szoktam egy nagy levegőt venni. :)

Mik a távlati céljaid? Mit szeretnél egyszer elérni vagy hol szeretnél egyszer versenyezni?

Szeretnék versenyezni a lehető legtöbb hazai versenyen, megízlelni mindegyik hangulatát.

racz-lajos-triatlon

1-es2-es3-as4-es5-ös (6 értékelés, átlagosan 5.00 pont)
Loading...Loading...




Versenynaptár


Tovább a versenynaptárhoz

Ajánló

Maratonman Depo 2017

Téged mi motivál?

Hírlevél feliratkozás

Triokos

Facebook

Partnereink

BSI kistri
Sporthírügynökség Keszthely Triathlon
Balatonman Ironman Budapest
Victory Éremakasztó

Küldd el beszámolódat!

Szavazás

Hány éves korodban kezdtél el triatlonozni?

Szavazás állása

Loading ... Loading ...

Olvastad már?
További Interjúk cikkek (4 / 48)
zelcsenyi-miklos-triatlon


Ahogy már arról korábban beszámoltunk a Balatonman életében a 2016-os ...

X